Homeomami

Homeomami: Isten tenyerén, változás a gyermekrajzokban az első hét évben...

Homeomami: Isten tenyerén, változás a gyermekrajzokban az első hét évben...A gyermek hét éves koráig Isten tenyerén létezik - mondta Molnár V. József néprajzkutató, a gyermekrajzok és a gyermeklélektan avatott ismerője.

 

Annyit tennék hozzá, hogy még utána is bejárhat az égi óvodába, és beszélhet az óvó nénivel, ha szükségét látja, de a 7. év  döntő változás az ember életében.

Hét éves kor előtt nincs időérzéke és időfogalma a gyermeknek, még az egységben létezik, az ilyen dimenziók, mint az idő, nem sokat mondanak neki. Ha megkérdezzük egy kicsitől, hogy mikor lesz a szülinapja, azt mondja - még hármat kell aludni, mert ez az egyetlen, amihez a változást kötni tudja. Mi a legfontosabb az első hét évben? Az önfeledt játék, és az erre adott idő. Nem szabad meghatározni, hogy kicsim, van fél órád játszani, utána megyünk fagyizni, nem, a gyermeknek szinte eufórikus, kikapcsolt állapotban kell lennie játékkor. Ilyenkor egy a mindenséggel. Ne próbáljuk órák, percek mátrixába kényszeríteni azt a kis lelket, aki ezt még nem érti.

Hét éves kor előtt, egy gyermek problémáiról, lelkéről beszédesen árulkodnak a rajzai.  A mi környezetünkben a lelki öngyógyítás formája a zene, a mozgás és a rajz, ezért ezek a szabad, kreatív formában történő foglalkozások nagyon fontosak.  A gyerek  a lelkét rajzolja, ezért is nagyon rossz, ha sematikusan akarják  megtanítani ábrázolni ( a királylány nem ilyen, kicsim, nem a hajfonatai tartják!), miközben ő dekódolja a papíron a problémáit, csak mi nem tudunk belőle olvasni. Az is rossz, hogy az iskolában egyre kevesebb a torna, az ének és a rajz.

A kicsi, kétéves nem csak össze-vissza firkál.  Ebben a korban jobb, ha falra tett papírra, vagy a földön rajzolnak.  Gyakori a fészek-szerű koncentrikus körök ábrázolása.  Amikor fészket rajzol egy gyerek, akkor ezzel az anyjával kapcsolatos érzéseit jeleníti meg. Ha egy homeopátiás esetfelvételnél egy gyermek elkezd dühödten, úgy, hogy a papír is kilyukad rajzolni, fészek-szerű ábrákat, sötét színekkel, akkor lehet, hogy a problémát a mama felől érdemes megközelíteni. Az erős komplementer, pl. vörös-kék színek használata is indulatot árul el. Később a barlangábrázolás is az anyát, az anyaölet jelenti.

A szálkák, sugarak, vonalak az apát jelképezik. Később az apa lesz a képeken a nap, a sugárzó. Jó, ha nevet.  A kicsiknél mindig van arca az égitesteknek. Az anya a hold, a gyerek a csillag.

 

gyerekrajz_1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Itt egy erőteljes szerető apát, egy védelmező anyát (nagy virág) és egy biztonságos otthont ábrázolt a gyermek.

Az egyenlő szárú (andrás) kereszt is megjelenik minden gyermekrajzon, Amerikától Baliig. Érdemes megfigyelni, hogy az ablakokba mindig belerajzolják a keresztet.

A lányok kicsiként szívesebben rajzolnak, mint a fiúk. A fiúk inkább térbeli játékokat választanak, a lányok lineárisan gondolkodnak. Minden kislány királylányt rajzol négytől hat éves korig, amikor már tud figurát ábrázolni. És mindig gond, ha egy kislány nem szívesen rajzol. Ilyenkor elfojt valamit magában.

 

Mit láthatunk egy királylányban?

Ha a test, a haj egy sátrat alkot, akkor a pici biztonságban érzi magát az anya mellett. Ha a fején sugárzó korona van, és bumfordi lábai érintik a földet, akkor az összeköttetés  Föld és Ég között teljes, a gyerek világa kiegyensúlyozott. A királylány melletti virág, ami legtöbbször tulipán formájú, éppúgy, mint a korona, az erő jelképe. Ha túlnő a királylányon, ez már bizonytalanság, a valamibe kapaszkodni akarás jelképe.

 

gyerekrajz_2

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kiegyensúlyozott kép, bár a testvérek kapcsolata nem mindig ideális

 

gyerekrajz_3

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezen a képen a kislány egy erős, védelmező virágot rajzolt maga mellé. A gyerek nagyon kíváncsi és kisnövésű :-)

 

Érdekes, ha állat is megjelenik a rajzon. Az 5 év körüliek szeretnek csigát rajzolni (lassú, komótos állat, de a vonala a magába visszatérő nyugalom). A nyúl mindig védelmez, főleg, ha égnek állnak a fülei.

gyerekrajz_4

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezen a képen az ötéves kislány magát és kistestvérét bízza a nyúlra. Érdekes a szívből kiinduló ív, ami a két gyereket összeköti. A rajz apropója: húsvéti élményeim.

 

Kisfiúk várat, tornyot, lovagokat és égig érő létrát rajzolnak legszívesebben.

A nagyobbacska, hat év körüli gyermekeknél a felülnézet megjelenése mindig jó, biztonságos rálátást jelent az életre.

gyerekrajz_5

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Végül nézzük meg, milyen, ha egy gyereknél kerek a világ:

 

gyerekrajz_6

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

(nézzétek meg a többi írásomat a www.homeopatia.info.hu , www.homeomami.blog.hu oldalon, a facebookon)

 

Megosztom

A homeomami közösség

Könyvajánló

Dana Ullman: A homeopátia forradalma
Dana Ullman: A homeopátia forradalma

Dana Ullman: A homeopátia forradalmaMindenki volt már olyan helyzetben, hogy társaságban, beszélgetés közben nem voltak megfelelő érvei a homeopátia védelmében.

A hét gondolata

A XIX. században egy jezsuita atya, aki homeopátiás gyógyítást tanult Németországban, Indiában leprásokat és pestiseseket kezelő homeopátiás kórházakat alapított. Tevékenységéért X. Pius pápa apostoli áldásban részesítette.